Profán Miatyánk
[avagy: tartozásról, keresetlenül... ]
Édes jó Istenem.
Ki vagy a Mennyekben.
Szenteltessék meg a Te neved és jöjjön el a Te országod!
Ősi magyar szokás szerint – kérlek, ne vedd zokon –, azért be[le]szólnék, s elmondanám: milyen is legyen az Eljövendő, az Áhított Ország...!
Tudod, Uram, – vagy száz éve – mi kicsit széjjel vagyunk szabva. Nem mi akartuk, de tényleg... valahogy így alakult! Tudom, Istenként van más dolgod, mint egy tizenöt milliós nemzetet számon tartani, de pontosan ezért bátorkodom szólni...
Mi egy ideig tényleg elhittük: ez csak átmeneti állapot... ám ebben az átmenetiségben vagyunk közel száz esztendeje... Átmentünk. Kicsit szlávba, kicsit germánba, kicsit románba, kicsit mindegymibe... És, talán, nem is ez a legnagyobb gond. Mert tanulni mástól nem bűn.
És mi mindenkitől tanultunk.
Csakis egymástól nem!
Adj egy kanál vizet, és mi élvezettel fullasztjuk belé egymást rögvest: legyen szó palócról, székelyről bárkiről... Uram, kérlek: a Te országod legyen kicsit istenibb és magyarabb, mint az általunk alkotott emberi...
Legyen meg a Te akaratod.
Nos, ha lehet, akkor ezt kifejezetten kérjük is... Mert jobb, ha találunk egy nálunknál akaratosabb Istent... [...talán ezért is mondogatjuk 500 éve: erős vár a mi Istenünk!]
Amint a mennyben, úgy a földön is.
Uram, akarj minket ide, a földre is... Mert mi, akár szenvedések árán is, de ezen a földön akarunk akarni! Még akkor is, ha a magyar nemzethez tartozás zivataros évszázadokon keresztül vért és szenvedést jelentett... Hetven évvel ezelőtt az akkori Csehszlovákiában magyarnak lenni egyet jelentett a jogfosztottsággal, üldöztetéssel. Nagyapámat hat gyerekkel vitték kényszermunkára, Csehországba... A kitelepítések, deportálások idején az emberek többsége mégsem tagadta meg nemzetét, ahogy Esterházy János, a mártír gróf sem választotta a könnyebb utat: bár lehetősége lett volna rá, nem települt át a trianoni határok közé zsugorított családi birtokra, otthon maradt és az akkor szerveződő magyar kisebbségi politika aktív résztvevője lett.
Mert ahogy mindenki, ő is remélte, hogy eljön a Te országod... és [hogy] meglesz a Te akaratod. Amint a Földön, [úgy mennyben is...]
És meglett a Te akaratod, és jöttek jó dolok is... Szerencsére nemzetünk újkori történelme bővelkedik pozitív példákban is, amelyek igazolták: létezünk határokon felüli egységes magyar nemzetként is... Ez mutatkozott meg a kommunista diktatúrák végnapjaiban, a dél-szláv háborúk idején és napjainkban az ukrán helyzet okán. És ez a nemzeti összetartozás nemcsak a bajban: az örömben is testet ölt! A magyar nemzeti tizenegy EB-szereplése vagy az évenkénti legalább egy Oscar szobor odaítélése közös örömünk és büszkeségünk. Magyarságunk megtanult szükségből erényt kovácsolni: így lehet, hogy a csallóközi sárga-kék csapat sikeréhez egy székely edző járul hozzá munkájával, tehetségével.
Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma...
Mert, bár nem csak kenyérrel él az ember, mégis fontos a mindennapi betevő. Kultúra, hagyomány csak ott terem, ahol kenyér is van az asztalon.
...és bocsásd meg vétkeinket,
Mivel van bőven megbocsátanivaló. Egymással szemben, főleg...
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek...
[Uram, erre azért ne végy mérget... De egy próbát azért megér a dolog... Hátha...]
...és ne vígy minket kísértésbe,
Tudod, Uram, – mi már ezer éve – széjjel vagyunk osztva. Nem mi akartuk, de tényleg... valahogy így alakult! Tudom, Istenünkként az is a dolgod, hogy számon tarts egy tizenöt milliós nemzetet... És ezért is kérlek:
szabadíts meg a gonosztól!
Mert Tiéd az Ország,
a mi szétszabdaltságában is egybetartozó országunk: ez a közel száz éve elhatárolt Ezeréves Elhatárolhatatlanság...
a hatalom
és a [régi és az új] dicsőség...
Mindörökké.
Ámen.
