Épp három hónapja, hogy az MKP sajtótájékoztató keretében hívta fel a figyelmet arra, hogy a bíróságokon 2016. júliusától fizetőssé vált a magyar (és az egyéb, nem szlovák) nyelvhasználat. A jogszabályi változás kapott is némi nyilvánosságot a honi magyar sajtóban, bár közel sem akkorát, mint amekkorát az ügy a jelentősége folytán megérdemelt volna.
Az ügy jelentőségéhez márpedig minimum két okból sem férhet kétség. Egyrészt, miközben a felvidéki magyarság azzal „volt/van elfoglalva”, hogy a jogait éppenséggel bővítse és jobban érvényesíthesse, tavaly egyértelmű visszalépést volt kénytelen elkönyvelni. Mellbevágó meglepetésként, még a Fico-Slota-Mečiar kormányra sem jellemző otrombasággal, egyszerűen eltöröltek egy hosszú ideje meglévő kisebbségi jogot. Másrészt, mintha az előbbi nem lenne elég, egy olyan precedensértékű elvet vezettek be, amely cinikusabb már nem is lehetne: a nyelvhasználati jogot nem törölték el teljesen, „csak” fizetőssé tették. Így az adott (egyébként adófizető) személy anyagi megfontolások miatt maga mond majd le az anyanyelve használatáról. Mondani sem kell, ez az alattomos elv mennyire veszélyes a még meglévő nyelvhasználati jogainkra.
Három hónap elteltével azt olvashatjuk a sajtóban, hogy a Híd párt néhány parlamenti képviselője törvénymódosítási javaslat benyújtásával próbálja megoldani a problémát. A párt kormánybeli helyzetéből kiindulva, illetve a koalíciós partnerekkel való, valószínűsíthetően már előre megkötött megegyezés alapján az ügy jó eséllyel a viszonylag korai megoldás felé halad. Bár még a törvénymódosítási javaslat részletei nem ismerek, megelőlegezett jóindulattal bízunk azok szakmai és tartalmi megfelelősségében.
A dolgok jelenlegi állásánál a felvidéki magyar választónak az a jóleső érzése támadhat, hogy végre van egy konkrét ügy, amelyben Híd és az MKP együtt képes tenni a választóikat közösen érintő ügyekben. Szándékosan nem írtam együttműködést, mert a felvidéki magyar választók döntő többsége is tisztában van azzal, hogy egy olyan szintű és minőségű közös cselekvésre, amelyet együttműködésnek nevezhetnénk, nem egy ilyen „spontán” felmerült probléma kapcsán kerül (majd) sor.
A bírósági nyelvhasználat ügyében azonban bebizonyosodott, hogy vannak olyan helyzetek, amikor pártjaink az összehangolt és szándékos közös cselekvés helyett egymástól függetlenül megtett, de egymásra épülő lépésekkel tudnak előre vinni egy közösségi ügyet. Nevezzük ezt a formát kényszerített csapatjátéknak (hangozzék bármennyire is furán).
Mi az MKP részéről, a közösségünk hatékonyabb érdekképviselete érdekében (és megfelelő garanciák mellett) nyitottak vagyunk a Híddal való együttműködésre. Amíg erre nincs lehetőség, az előbb frissen definiált kényszerített csapatjátékban is partnerek vagyunk. Abban azonban meg kellene egyeznünk, hogy legyen ez utóbbi bármennyire is nem szándékolt közös cselekvés, az mégsem nélkülözhet valamiféle minimális kölcsönös tiszteletet.
Ennek a minimális tiszteletnek a jegyében hiányoltuk a Híd párt színeiben tevékenykedő Žitňanská igazságügyi miniszter asszony válaszát azon október 10-én keltezett levelünkre, amelyben felhívtuk a figyelmét a bírósági nyelvhasználat problémájára és amelyben gyors megoldást sürgettünk. A miniszter asszony, aki e fontos nyelvi jogunkat eltörlő törvények parlamenti vitájában 2015-ben ellenzéki képviselőként maga is részt vett, viszont nem tartotta érdemesnek legalább kifogást emelni a jogfosztás ellen, most minket sem tartott érdemesnek válaszra.
A MKP mindmáig nem kapott választ Žitňanskától. Tavaly októberben csupán a sajtónak sikerült kicsikarnia belőle néhány kósza szót arról, hogy valamikor a 2017-es évben talán sor kerülhet a törvény (vissza)módosítására.
Az MKP részéről ezt a fajta ignorálást természetesen nem vesszük magunkra – ez a blogbejegyzés nem erről szól. Inkább arra szeretnék bátorítani, hogy a bírósági nyelvhasználathoz hasonló ügyekben a pártjaink által képviselt (magyar) választók érdekében ne habozzunk kiegészíteni egymást. Ugyanis egyikünk helyzete, eszközei és lehetőségei sem ideálisak.
Az MKP-nál ugyan hiányzik a parlamenti jelenlétből adódó érdekérvényesítési lehetőség, de – a most tárgyalt vagy korábbi ügyek tanulsága szerint – rendelkezik a magyar ügyekkel iránti fokozott elköteleződéssel és szakmai potenciállal!
Rajtunk sem most, sem a jövőben nem múlik majd az ilyen, a felvidéki közösségért végzett közös cselekvés...
