Szeptember elején, egy héttel kinevezését követően levelet írtunk Érsek Árpádnak, az új közlekedésügyi miniszternek. Azon túl, hogy gratuláltunk reménykeltő kinevezéséhez, konstruktív és szakmailag alaposan alátámasztott anyagot bocsátottunk rendelkezésére egy évek óta húzódó kérdés megoldási lehetőségeire vonatkozóan.
Persze felmerülhet a kérdés, hogy mit képzelünk mi, hogy egy miniszternek segíteni próbálunk, hiszen a minisztériumban rendelkezésére áll egy rakás kipróbált, kisebbségi nyelvhasználat kérdésében hétpróbás szakember, akiket azért fizetnek, hogy a miniszterüket segítsék. Ők azok, akik az előző minisztereket is segítették abban, hogyan ne lehessen a vasúti magyar névtáblákat kihelyezni oda, ahova a kisebbségi nyelvtörvény betűje szerint ki lehet. Már akkor is bizonyított a minisztérium szakmai gárdája, amikor Érsek Árpád első alkalommal volt ott államtitkár, és bizony elfelejtették a kisebbségi nyelvhasználati törvény 2011-es módosításának tárcaközi egyeztetése során jelezni, hogy hoppá, nekünk van itt egy vasúti törvényünk, amivel nincs összhangban a módosítás. Erre bizony csak Érsek Árpád távozását követően jöttek rá. Reméljük, hogy legközelebb ilyenre nem kerül sor, és Érsek Árpád sem azt a tanulságot vonta le a korábbi esetből, hogy államtitkárként elkövetett mulasztását miniszterséggel jutalmazzák.
De azért tisztázzunk valamit, a kisebbségi nyelvtörvény 2011-es módosítása nemcsak azért volt elhibázott, mert nem állt összhangban a vasúti törvénnyel, hanem azért is, mert egy közszolgáltatást nyújtó állami cég hatáskörébe tartozó feladatot lehetőségként, és nem kötelességként fogalmazott meg. Valamint azért is, mert csupán egyetlen tábla (kisebbségi nyelvű vasúti névtábla) kérdését rendezte (volna) és nem pedig az utasokkal történő kommunikáció minél nagyobb részét biztosította, ami teljesen természetes lenne. Ha az adófizetők pénzéből működő komplex feladatokat ellátó állami hivatalok részére előírható a kisebbségi nyelvhasználat, a vasútállomásokon ez még egyszerűbben megoldható. (Erről bővebben olvashatnak itt).
Reméljük tévedünk, de mintha a miniszteri székben nem nagyon tanulnának a korábbi leckéből. Ugyanis a miniszter pártjának dunaszerdahelyi járási lapjában Érsek Árpád szűkszavúan odanyilatkozott, hogy a kétnyelvű menetrendek „túlzó követelés”. Az ember bizony szomorúan csóválja a fejét, amikor egy közülünk való miniszter szájából hall ilyet, ám bízunk abban, hogy csak valamelyik soviniszta beosztottja magyar hangjaként nyilvánult meg tévedésből.
Persze rengeteg más megoldandó probléma van a vasút és közlekedés kapcsán, de ez nem azt jelenti, hogy miniszterként a „kevésbé fontos” kérdéseket – mint például a kisebbségi nyelvhasználat bővítését – ne kellene megoldani. Ezért van egy egész tárca a miniszter alá rendelve, a miniszternek saját hatáskörében számos esetben csak a tollvonást kell megtennie.
Bízunk benne, hogy egy munkacsoport már javában dolgozik ennek a kérdésnek a megoldásán. Javasoljuk a miniszter úrnak, hogy ebbe a munkába érdemben vonja be a kisebbségek képviselőit is – ne féljen, hogy ezért majd valahonnan valakik „elássák” – hisz a miniszter úr saját csallóközi választói ezt nyilvánvalóan pozitívan értékelik majd. Egyébként is a közlekedési minisztérium már 2013-ban megígérte, hogy a kisebbségekkel egyeztetni fognak e kérdésben, csak aztán szokásuk szerint elfelejtettek. Most ezt az ígéretet is be lehetne tartani, különös tekintettel arra – ahogy azt Bugár Béla elnök úrtól is tudjuk –, hogy a Smer jelenleg szavatartó ciklusában van.
Ha már említettük a tollvonást, még egy megjegyzés ide kívánkozik: a miniszter úrnak írt levelünkre három hónapja nem kaptunk választ. Egy miniszternek (illetve minisztériumának) a neki címzett levélre válaszolnia több mint illem kérdése: kötelessége. Még akkor is, ha elmaradását nem vesszük személyes sértésnek, hisz tudjuk, a miniszter úr az EU intézményeinek sem mindig válaszol. De azért a jövőben tervezett együttműködésünk érdekében keressenek már egy tollat abban a minisztériumban!
