Ma temetik Michal Kováčot, az önálló Szlovákia első elnökét. Hosszú betegség után, 86 éves korában hunyt el, október 5-én. Szomorú elsőség az övé, ő az első elnökünk, akit eltemetünk.
Michal Kováč országlása gimnáziumi éveim végére, és egyetemi éveim elejére esett. A rendszerváltás után felnőttkorba lépő generációra jellemző aktív közéleti érdeklődéssel figyeltem munkáját, elsősorban természetesen a sajtó hasábjain keresztül.
Michal Kováč az önálló Szlovákia egyik legszürkébb elnöke is lehetett volna, ha a sokak szerint számára predesztinált pályát járja be. A Vladimír Mečiar vezette, akkoriban toronymagas támogatottságot élvező Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom jelöltjeként került a Grassalkovich-palotába, az első és egyedüli olyan elnökként, akit nem közvetlenül a nép, hanem a HZDS által uralt parlament választott meg. Elsősorban azt várták tőle, hogy Mečiar hű fegyverhordozója lesz. Nem így történt.
Michal Kováč szembe mert fordulni az akkor mindenhatónak tűnő Mečiarral. A szervezett bűnözéssel szövetkezni sem rest hatalom nem maradt adós a válasszal, az elnök fiát elrabolták, személyét pedig folyamatos támadások érték.
Michal Kováč – szükségből erényt kováčolva – hivatali ideje végéig kitartott, noha végnapjait a HZDS-ből később a Smerbe ejtőernyőző Fedor Flašík rendkívül gusztustalan módon keserítette meg. Ellenállásával a Mečiar elleni küzdelem egyik szimbóluma lett. Személyes példája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 1998-ban a demokratikus erők koalíciója Mečiar fölé tudott kerekedni, hogy Szlovákia többé ne legyen fekete lyuk Európa térképén.
Legyen neki könnyű a föld!
