Rögtön az elején tudjuk le a kötelező formaságokat. Íme tehát a fogalommeghatározás: a korrupció olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, aminek során valaki pénzért vagy más juttatásért jogosulatlan előnyhöz juttat másokat.
Ilyen szépen , „tudományosan” leírva nem is hangzik annyira vészjóslóan. A megvesztegetés szó is olyan jólfésült, úri kifejezés, hogy ha szembe jönne az utcán, az egyszeri ember már-már kalapot emelne neki. Nem is csoda, hogy ez a műfaj leginkább a „finom emberek” között dívik: politikusok, hivatalnokok, bírók között (tisztelet a kivételnek). Egy idei felmérés szerint Szlovákia 183 ország közül a 66. helyen áll a ebben a szép úri sportban. Az Európai Unió országai közül csak négy ország tehetségesebb tőlünk e területen.
Igen ám, de vannak, akik úgy érvelnének, hogy felesleges itt a szarkazmus, mert az „egyszerű népek” semmivel sem különbek a deákné vásznánál. Mert például az „egyszerű népek” sem vetik meg a bankók fehérköpenyesek zsebébe dugdosását. Ugye? És mi ez, ha nem korrupció? De ha már itt tartunk: ha a virágárus az ugyanolyan áron árult virágokból a szebbeket a szomszédnak adja, lényegében az is korrupció.
Szóval, korrupció ide vagy oda, végül is mindenki érintett lehet a dologban. Rendre, rangra tekintet nélkül. (Szinte) mindenki hajlamos a vesztegetésre, ahogy ezt Hofi Géza is mondta: „A korrupció az, amiből téged kihagynak”.
Egy fontos különbség azért mégis van. A politikus az emberektől kapja a bizalmat, nem pedig fordítva. A bizalom többek közt arról szól, hogy a politikus legyen megvesztegethetetlen. Ha kiderül, hogy mégsem az, akkor vegye a sátorfáját, és némi „hűvösön” töltött intermezzo után irány a civil élet…, ahol tényleg már csak a szomszéd/virág tétben űzheti ezt a szép úri sportot.
