Egy év telt el az új kormány megalakulása óta. Az új Fico-kormány pedig sikert sikerre halmoz. Legalábbis ezt tudhattuk meg egy újabb pártkampánynak köszönhetően. Mindezt persze korábban is sejthettük, hiszen már fél évvel ezelőtt tudomásunkra juthatott, hogy 2016 márciusa és novembere között többet tett kisebbségi téren a jelenlegi kormány, mint az összes többi korábbi, amelynek koalíciós tanácsán Bugár Béla valaha is szendvicset fogyasztott. Komolyan mondom, ezt ő maga nyilatkozta, aki nem hiszi, itt is elolvashatja.
A korábbi kormányok ugyan elfogadtak és módosítottak kisebbségi nyelvhasználati törvényt, módosítottak államnyelvtörvényt, alapítottak állami fenntartású magyar nyelven oktató egyetemet, de mindez semmi ahhoz képest, amit a harmadik Fico-kormány adott nekünk.
Óriási eredményekről lesz szó, kapaszkodjon meg a tisztelt olvasó!
Először is visszacsináltak valamit abból, amit a második Fico-kormány kitalált. Nehéz ügy volt bizonyára. Robert Fico valószínűleg legalább két éjszakán át álmatlanul forgolódott, hogy mit is válasszon: ne zárjunk be pár magyar kisiskolát, vagy ne legyek többé miniszterelnök? Hozzunk létre egy Kulturális Alapot, vagy ne legyek miniszterelnök? De az igazán nehéz egyezségek csak ezután következtek: itt van például ez a fránya kisebbségi nyelvtörvény, ami szerint a vasútállomásokon ki lehet írni pár Isten háta mögötti település kimondhatatlan magyar nevét. Vajon végrehajthatóvá tesszük ezt a törvényt, vagy inkább ne legyek miniszterelnök?
Hatalmas küzdelem folyhatott a lelkekben és a színfalak mögött, biztos voltak kritikus pillanatok. Fico már a miniszterelnökségről is lemondott volna, végül csak azért vállalta el, mert a jövendőbeli koalíciós partner felelősségteljesen visszavett a „túlzó követelésekből”. Megelégedett a már törvénybe foglalt magyar nyelvű vasúti táblákkal, a magyar nyelvű menetrendekről azonban már lemondott (és még pár választók szeme elé vizionált 10%-nyi apróságról: kisebbségi önkormányzatiság, regionális hivatalos nyelv, kettős állampolgárság stb.).
Nehéz kompromisszum volt, megtárgyalása el is tartott vagy három napig, de mivel Fico is felelős államférfi, mást nem is tehetett, végül aláírta a koalíciós szerződést. Ez már csak azért is nagy szó, mivel a koalíciós partner prioritásainak kilencven százalékára bólintott rá.
Szóval mindenki megnyugodhat, minden menetrend szerint halad. Apropó menetrend. Bár már tavaly novemberben történelmi előrelépést ért el a kormány kisebbségi téren, de a gyorsaság kedvéért még a „Tollvonás” művelet is elindult a vasúti táblák kihelyezésére, mert régi bölcsesség, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad. Törvényt módosítani, ahogy az a kormányprogramban szerepel, a kormányalakítástól akár több hónapig is eltarthatott volna, ezért a közlekedési miniszteren keresztül a gyorsabb megoldást választották. Így akár már másfél éven belül ki is kerülhet az a pár tábla. A számuk ugyan nem biztos, mert még azt a fogas kérdést is tisztázni kell, hogy vajon vasútállomás-e az, ami annak látszik. Ha a gyorsaság nem is, de legalább a kétszer adás így is megvalósul, egyszer a miniszteri tollvonásnak, másodszor majd a törvénymódosításnak köszönhetően. Kétszer is megkaphatjuk azt a meglepetést, amit már 2012-ben is megkapottnak hittünk, mert akkoriban nyilatkozta a jelenlegi miniszter úr, hogy csak kérni kell és kiteszik.
Most azt is megtudhattuk, hogy a jelen kormány megteremtette a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségét a bíróságokon. Ehhez ugyan már pár évtizede jogunk van, de ne legyünk szőrszálhasogatók. A fordítások ingyenességének visszaállítása valóban terítékre került, mert a második Fico-kormány alatt elfogadták annak eltörlését, a harmadik Fico-kormány alatt először megvárták, hogy hatályba lépjen, hogy utána a szokásos menetrend szerint visszacsinálják majd és eredmény legyen ebből is.
De a történet azért ennél sokkal színesebb, állítólag a jelenlegi koalíciós partner titkos tárgyalásokon már kifogásolta az ingyenes fordítás eltörlését, de mivel a smeres tárgyalópartnerek megzsarolták őket (első kézből itt olvashatnak erről), ezért inkább nem beszéltek róla. Hiába böngészi át a kedves olvasó a parlamenti naplót, nem fog erről egy árva nyilvánosan kiejtett szót sem találni. (Ne álljon parlamenti képviselőnek az, aki havi háromezerért nem tudja tartani a száját). A kormányprogramba sem került be, valamint még további hét hónapon át sikerült titokban tartani a tervet, egészen addig, amíg az MKP galádul le nem leplezte e következő történelmi eredmény várható megszületését. Egyébként feltűnt Önöknek is? Mivel ez nincs benne a kormányprogramban, akkor mindez valójában már a kilencven százalék feletti teljesítés része.
Elismerem, hogy kicsit könnyedebbre sikeredett az írásom, de senki sem mondhatja, hogy én kezdtem a viccelődést.
